Négy nap kihagyás után, hiányzott már a futás. Nem döntöttem el fejben, hogy 2 kör vagy 3 kör legyen, de inkább a 2 felé hajlottam. Mindig el kell dönteni, hogy mi legyen és hogy legyen. Még futás előtt. Már reggel ébredés után. Különben nem fog menni. Tudatosság, most már tudom, hogy ezen múlik minden.

A vádlim még mindig/már megint nagyon fájt, annyira, hogy egyszer még meg is álltam. Továbbra is kell az a 1,5 kör, amíg túllendülök ezen az egészen. Utána már sokkal jobban éreztem magam. El is gondolkoztam a 3. kör jogosultságán, de inkább kettőnél megálltam. Ha fejben előre eldöntöttem volna, hogy 3 lesz, akkor 3 lett volna. Ennyit számít. De már ezt is tudom. Persze nem nagy tragédia, nem kell mindig túlteljesíteni, de így utólag, a tegnapi futás tükrében, már ezt is másképp látom….

Még 1882, 25 km van hátra 🙂