Péntek délután. A hó szállingózni kezd. Az én arcomon pedig egy óriási mosoly. Én ilyen időben fogok futni. Csodálatos lesz!

Persze nem így történt. A hó elállt. Én pedig leginkább küzdöttem. A pénteki futás mindig kritikus. Csak 11:30-ig dolgozom, így csak addig élek “rendszerben”. Utána mindig van némi rohanás. Lehet ilyenkor nem fogyasztok elég folyadékot futás előtt és nem elég 1 órát várni evés után.A lényeg, hogy rosszul lettem. Máskor is volt már ilyen, nem esem kétségbe. Tudom, hogy nem lesz semmi bajom, csak nem jól időzítettem a dolgokat. Viszont máskor megálltam. De most nem. Nem, én ezt most kibírom. Ha a versenyen is rosszul leszek, majd feladom?

Nem adhatom fel. Majd legközelebb jobban figyelek erre, most meg szépen kibírom. Egyenletes légzés és rohanni sem kell. Ez most nem erről szól. 10 km-t ki kell bírnom, történjen bármi. Hát kibírtam. 1 óra 8 perces idővel ugyan, de teljesítettem. És ez a lényeg. Na meg az, hogy tudtam, vasárnap újabb, nagy feladat vár rám.

Hátra pedig még 1856,25 km!