Yours Truly. Egy nemzetközi becsületbeli futóverseny. 25 km. Kihívás elfogadva.

Mikor olvastam erről az egészről, nem volt kérdés, hogy megcsinálom. Lefutok bizony 25 km-t. Ahogy közeledtem a Margitsziget felé, nem volt bennem kétség. Ugyan a hőmérő szerint mínusz fokok voltak, én ezt azóta sem hiszem el. Bár lehet azért, mert a tettvágy belülről égetett. És abban is biztos voltam, hogy nem foglalkozom az idővel. Hogy hány órába fog ez telni? Nem érdekel. Nem érdekel, csak az, hogy megint egy hosszabb táv. Ha kell, a végtelenségig futok. Vasárnap. Délután. Ahogy az első körben átértem a budai oldalra, gyakorlatilag belefutottam a napfénybe. Csodás érzés. A második körben is kaptam még némi fényt. A harmadik kör a sötétedésé volt, a negyedik pedig már a sötétség jegyében telt. A harmadik körnél már gyakorlatilag azt sem tudtam melyik kör is ez, hogy hol vagyok és hogy mit csinálok. Csak azt tudtam, hogy menni kell, menni kell. Valamint még azt, hogy ha megállok, akkor megfagyok.

A 21. km után mégis megálltam. Mert egy kicsit már kellett és azt hiszem jót is tett. Nem futottam egy teljes 5. kört, csak pont annyit, hogy meglegyen a 25 km. Hogy meddig tartott? Elárulom, 2 óra 48 perc. Sok? Nagyon. De legalább ennyivel több ideig szívtam magamba a friss oxigént. És 6 perccel jobb lett a félmaratoni időm (mert ugye nekem már ilyen is van). Egy újabb állomás. Egy újabb kihívás teljesítve.

Yours Truly I’m crazy. Még 1831 km van hátra!