Hogy mire tanít a futás? Mindenre! És soha nem lehetek elég hálás érte!
A délutáni napfény becsapott. Hívogatott, hogy gyere, gyere, szuper idő van, vár a Margitsziget! Persze, hogy megyek. Ahogy leértem, automatikusan kicsordult a könnyem, annyira fáztam. Hátat kellett fordítanom a bemelegítéshez, hogy a szél ne akadályozhasson benne. ” Te nem vagy normális!” Üvöltöttem magamban.
A futópálya néhol jeges volt, de ezt olvastam, fel voltam rá készülve. De a szél, senki nem szólt róla….Időnként pontosan az arcomba fújta az összes jeges fuvallatát. Még mindig üvöltöttem belül: “Miért csinálod ezt?” Megfagyok. Nem bírom. 1 kör, ezt még valahogy túlélem, de többet nem. Ezt nem lehet. De szerencsére valami ilyenkor mindig megszólal. Április 13. a Nagy nap. A félmaraton, amire 1 évig akartam készülni, ami 1 hónap alatt elérhetővé vált, amit úgy akarok. Mi lesz majd ott? Feladom, mert fázom? Feladom, mert lelkileg még nem hangolódtam rá? Feladom, mert úgy érzem, nem megy? Feladom, mert majd 2 nap múlva behozom a lemaradást? Nem tudom behozni, azt akkor és ott kell teljesíteni! Nem adhatom fel. Bármi történik, menni kell. Ha esik, ha fáj, ha fúj, ha összedől az élet, ha romokban van minden, akkor is. Mert ez tesz azzá, ami vagyok. Erős vagyok és képes bármire.. Nem adhatom fel!
És láss csodát. Ahogy bekorcsolyáztam a célba, nem álltam meg, hanem mentem tovább. Igen, azon a szakaszon még mindig az arcomba fújt, még mindig úgy éreztem, elsodor. A másik részen, már hátulról támogatott. Még mindig ott voltak a jeges szakaszok, ahol vigyázni kellett, ahol szinte csak lépdelni lehetett. Semmi sem változott, de én igen. Mert tudtam, hogy menni kell. Erre a futásomra legalább annyira büszke vagyok, mint az első 21 km-es távra. Ez nem csak a test csatája, ez a lélek harcmezeje. Egy ember van, akit le kell győznöm, és az a valaki én vagyok. Megtettem, legyőztem! Olyan mámorban futottam haza, hogy mások számára értelmezhetetlen lehetett a mosoly az arcomon. De én értettem.
Január, a hónap, amikor lefutottam 209 km-t. A hónap, amikor életemben először futottam egyben 16 km-t, 21 km-t, 25 km-t. A hónap, mikor elértem életem eddigi legjobb köridejét (28 perc). Futottam fagypont alatti hőmérsékletben, hóban, ködben,hétvégén, hétköznap. 17 futás, több, mint 22 óra sport. És ez még mindig csak a kezdet.
