Azt hiszem egyre jobban szeretem ezt az egészet! A futás szabaddá tesz!

Szeptemberben óriási tekintettel figyeltem a futókat, akik célba érnek a félmaratonon. Úristen, ezt én is akarom! Igen, 1 év múlva én is itt akarok lenni! Aztán jött a január és eldöntöttem, én ezt már áprilisban akarom, mindegy mennyi időbe fog telni, de megcsinálom, és majd szeptemberben pedig megpróbálom teljesíteni a bűvös 2 óra alatt. Majd folytatódott a január, nem, én ezt már áprilisban le akarom futni 2 órán belül és, ha akarom, akkor le is fogom! Majd jött egy kósza gondolat (más javaslatára), hogy októberben a maraton….. Eddig ez valóban csak a legmerészebb álmaimban szerepelt. De hát miért ne? Ha akarom, akkor meg tudom csinálni!

Úgyhogy futás közben már új motivációm van, már új lángok éltetnek, már új dolgok zajlanak le bennem. Arról álmodozom közben, ahogy beérkezem a maratonon. Ahogy a cél előtt, mikor már látom a végét, nem tudom visszatartani a könnyeimet és az érzésre, ahogy áthaladok. Mámorító érzés. Kétség kívül életem egyik legmeghatározóbb 5 órája lenne az az 5 óra. A 21 km-t már nem is tartom annyira soknak, igen, azt tudom, hogy képes vagyok teljesíteni. De a 42… félelmetes szám, de nem lehet lehetetlen. Én már ezt is akarom. Az első 2 kört 32-32 perc alatt futottam le. Kb. 1,5 kör után egy fiú futott előttem, akivel szinte azonos tempót diktáltunk. Mikor egy kicsit nagyobb távolságra került, akkor egy kicsit én is begyorsítottam, nem tűnhet el! Aztán egyszer meg is előztem és akkor bizony már tartani is kell az iramot, de nem sokkal később ő előzött meg. Itt véget is ért a “csatánk”, az Árpád híd felé vette az irányt, én pedig tovább. És még jobban, még jobban, a végén igazán besprinteltem a célba és meglett. A 3. kör 30 perc alatt meglett! Ez az, csak így tovább!

Még 1773 km van hátra!