Ideje magamévá tenni a tökéletes futótechnikát. Vagy legalább megpróbálni..

“Ne sarokra, lábujjhegyen”, a mondat, amit már hallottam többször. És a “De én nem tudok, ez fáj, elesek” válaszaim. Na, de mivel a lábam miatt kímélő futást iktattam be, ezért azt az 1 kört a futótechnikának áldoztam.Vagy legalábbis próbáltam.

Bemelegítéskor óriási pupillával szemléltem, na akkor ki hogyan is fut. Nem láttam lábujjhegyen futókat…. Nah,de majd én az leszek. Hát kezdjük el.

Leginkább úgy éreztem magam, mint, aki balettozni készül. Vagy magas sarkú cipőben fut. Hm, ezt lehet nem így kell csinálni. Azt mondják, a “sarkon futásnak” van nagy hangja, hát… Én fülhallgatón keresztül hallottam, ahogy a lábfejem,lábujjaim érintkeznek a talajjal. Na jó, hát én ezt nem csinálom. Vissza a gyökerekhez. Már így is éreztem, hogy óriási különbség van a két technika között. Na jó, lehet mégis megpróbálom megint.  Így váltakoztak a stílusaim… Aztán volt, hogy kicsit előre dőltem, hátha akkor automatikusan kicsit előre helyeződik a testsúlyom és így már nem leszek “sarokcsapkodó”, igen, talán, úgy kicsit gyorsabbnak tűntek a lépteim.

Nagyon furcsa érzés volt 1 kör után megállni, de a kevesebb néha többet ér. Azonban a titkot nem sikerült megfejtenem. Otthon még néztem videókat, olvastam cikkeket. Valahol a lábujjhegyet preferálják, máshol kifejezetten nem, hiszen az csak sprintekre való és igenis sarokra kell megérkezni.

1625,05 km van még hátra és remélhetőleg addig a futótechnikámra is rálelek…