Mikor a fájdalom fájdalom marad.

Alapvetően körülbelül 2 kört terveztem. De van az a fájdalom, ami igenis gátat szab a terveknek. Hát sajnos hozzám megérkezett. Ahogy befordultam a a budai oldal ölelésébe, éreztem, hogy sajnos itt baj van.

Tudom, hogy meg kell tanulni kezelni a fájdalmat. Igen, de a két vádlim tényleg leginkább két ólomnehezékhez hasonlított, úgy éreztem, képtelen vagyok vonszolni tovább. Így történt meg az, hogy meg kellett állnom. Próbáltam kicsit nyújtani meg természetesen sétálni. Nagyon rossz érzés volt, de muszáj volt megállnom. Felül kellett írnom a küzdés szabályait. Hát sétáltam kb 500 métert. Aztán csak bevonszoltam magam a célig. Természetesen átfutott az agyamon, hogy folytatom, hát nem adhatom fel, de győzött a józan ész és inkább hazafelé vettem az irányt. A magam iránt érzett düh átcsapott félelembe. Mi lesz, ha ez állandósul? Mi lesz így a célkitűzéssel? Mi lesz a versennyel? Nem sérülhetek le!

1619,8 km van még hátra!