A kötelesség kötelez.

Tudtam, hogy bármi történik, le kell futnom a 3 kört. Mert most a véghajrában kell bepótolnom a kilométereimet. Az a péntek délutáni napfény. A rövidnadrágomat otthon hagytam, a mini nadrágot még nem akartam, így a hosszú nadrág atléta párosítás maradt. Hát, lehet, inkább a minit kellett volna választani.

Ismét nem néztem részidőket, csak futottam a saját tempómban. Ezek a délutánok általában rohanósak, így az ebéd leginkább kimarad, ennek hatását szoktam érezni ezeknél a futásoknál, de erről majd később. Szörnyen melegem volt, a combom még mindig kritikán aluli. Csak egy hűsítő limonádé járt a fejemben. Elkezdtem fejben sakkozni, mi lenne, ha mégis csak 1 kör lenne, hol tudnám behozni, de nem, nem lehet, menni kell tovább. Hát mentem, bár nem nagyon kívántam. A 3. kör 2. felében még megállásra is kényszerültem, mivel kicsit rosszul lettem. Na igen, nem egy túró rudinak kell lennie az ebédnek… főleg, ha szomjúsággal is meleg érzettel is társul. Köszönjük Klaudia, ügyes voltál. De összeszedtem magam és egy kisebb séta után bevonszoltam kis testem  a célig. Ezen tünetek együttese 1 óra 36 perces időt produkált. Hát van ilyen is. Örültem, hogy megcsináltam így is, majd annak is, hogy haza értem és ihattam végre.

És ezzel a mutatványommal az 1400-as évekbe futottam magamat, még 1498,75 km van még hátra!