54. 2014-04-22 18:03

Mikor nincsenek kérdések, csak a konkrét célok. Fuss, alkoss, gyarapíts!

Mivel múlt héten nem sikerült megfutnom a heti átlagot, sőt, szerintem a hónapban volt már másik ilyen hét is, így bizony megint az utolsó 1,5 hétre maradt az elmaradás pótlása. De tetten érhető ebben a sportolási mazochizmus: kicsit élvezem.

A délutáni eső sem szegte kedvem, bár milyen érdekes, mire elindultam, csak a napfény kísért utamon. Most először vettem fel a Vivicittá pólómat, tetszik, jó érzés hordani, bár így utólag azt mondom, rövidnadrággal kellett volna párosítani… Viszonylag sok ember a Margitszigeten. Kísérletezem a futóalkalmazás és zenehallgatás kettőssel, hogy is bírja együtt a telefonom. A Podcastok és Nike+ párharca. Többször meg kellett állnom, hogy helyre tegyem a dolgokat a telefonon….de a 8. km után már “nem beszélt”, tudtam, hogy ez nem jelent túl sok jót, főleg, hogy úgy éreztem, tök jó időt megyek. Beálltam az 5,37-es km-re, nekem ez tetszik. A szokásos szituáció, az 1. kör után sikerült kikapcsolni fejben, tök jó volt és érezni a napfényt, nah, meg az izzadást. Nem túl lányos dolog, tudom, de minél jobban izzadok, valahogy annál jobban élvezem, mert érzem, hogy akkor tényleg dolgozom, tényleg sportolok. Hát a végén aztán tényleg ömlött rólam a víz… Érdekes módon, az alkalmazás az időt jól mérte, de a kmszámot már nem, szerencse, hogy azt tudom. Szóval 1 óra 29 perc 03 másodperc. Ha nem kellett volna többször megállnom, akkor kevesebb lenne, nyilván. De ez már egy jó irány 🙂

Még 1369, 16 km van hátra!

Címkék: , , , , , ,
Tovább a blogra »