Egy újabb merénylet a Normafánál.

Kell a kihívás, kell a fejlődés, kell a Normafa. A múltkori esetről még mindig nem szépültek meg az emlékeim. Most sem egyedül vágtam neki a túrának, hanem az egyik félmaratonváltó társammal.

Bíztam benne, hogy emlékszem az útvonalra, 1-2 bizonytalanság volt bennem, bár az elején nem volt túl ismerős a terep. Végül csak egy pont volt, ahol először nem jól navigáltam. Azt nem állítom, hogy végigbeszéltem az utat, mert annyira komfortosnak találtam, de nem is értettem, hogy a múltkor miért is volt a haldoklás szélén. Voltak emelkedők, persze, sok, végig, aljasan elterülve. Nem egy-egy meredek, hanem sok kisebb hosszabb. De bírtam. Eszembe sem jutott belesétálni. Szerintem ez egy príma útvonal. De azért félelmetes belegondolni, hogy a Kékes ennél sokkal sokkal durvább. Eredetileg az Erzsébet-kilátó is a túra része lett volna a végén, de közös megegyezéssel kihagytuk, egyelőre, majd legközelebb. Viszont az utolsó 1 km-t meghúztuk, igazi sprint a végére. Rendszeresíteni kell ezt a terepet, mert nagy fejlődési lehetőséget látok benne.

Még 1118,71 km van hátra!