Egy újabb Belvárosi Hegyi futás.

Nem vagyok egy igazi közösségi arc futás szempontjából, de most valahogy mégis hiányzott már egy kis futó társaság. Abban nem voltam biztos, hogy a lábamnak is jót teszek azzal, hogy aszfalton futok és fel a várba meg a Citadellára, de kell egy kis emelkedő.

A társaság ismét két csoportra lett osztva, az 1-es csapat a plusz szintes, gyorsabb tempóban, a 2-es csapat kevesebb táv, lassabb tempóban. Nem volt kérdés, hogy most a 2-es csapatban a helyem. És igazából a 2-es csapatban menőbb futni, mint a másikban! Mivel nem sokkal a rajt előtt érkeztem, így nem tudtam segítséget kérni az órával kapcsolatban, távot még mindig nem mér. Vittem a pulzusmérő pántomat is, azt hiszem jól működött, 170 alá nem nagyon ment a pulzusom. Ellenben a pánt majdnem leesett rólam, de szerencsére az izzadt testen jól tapad.Szóval így döcögtem fel a várba és a Citadellára. A lépcsőkön inkább sétáltam, mint futottam, ez a hét nem a gyilkolásról szül. Az emelkedőkön még mindig kevésbé fáj a vádlim, mint a sík terepen.

És ahogy lenni szokott… Körülbelül a 10. km után éledtem fel. Képes voltam gyorsabban futni és nem törődni a fájdalommal. De mondták, hogy ez nem így van, hanem: Nem fáj, csak másképp jó.

Még 993 km van hátra!