Naplemente után jár egy napfelkelte is.

Ahogy hazaértem az esti futásból, eldöntöttem, napfelkeltével fogok indítani. És akkor már a várból, hogy tényleg igazi legyen. Többször felébredtem éjszaka, esett. 4-kor csörög az óra. Kinézek az erkélyre, esőnek nyoma sincs. Akkor indulás.

Az, hogy fáj, már meg sem említem, úgy látszik már megint elértünk oda, hogy ez a természetes. Persze nagyon jó csak így futkosni, de azért nem csak ebből áll az élet. Igenis kell gyorsulnom és kell távot növelnem. Ősszel mindkettőre nagy szükségem lesz. Hát, nem tudom, mi lesz így bármelyikkel is… Szóval futás a rakparton, majd fel a várba. A legkímélőbb útvonalon szerettem volna feljutni, de egy olyanon sikerült, amerre még nem is jártam. Maradjunk annyiban, hogy tényleg nem így terveztem… csak az a tájékozódás… És ugyan már tényleg jártam néhányszor ott, mégis csak úgy találomra futottam erre-arra. A csodás napfelkeltéről letettem. Mindenhol csak a szürkeség. De még így is nagyon jó volt ott lenni. Reggel 5:15 és én egyedül voltam az ébredező várossal.

Aztán egyszer csak egy csapat emberke futott felém. Wow, micsoda hajnali csoportos mulatságok. Tudom, hogy már a RUNtotta csapat is szervez, de az holnap lesz. Ahogy közelítettek, rá kellett döbbennem, hogy nem holnap lesz az, hanem pontosan most van. Inkább ők nem értették, mit csinálok én itt egyedül reggel. Vicces volt a szituáció. Ők haladtak tovább a Gellért-hegy felé, én nem tartottam velük. Próbáltam lejutni, persze viszonylag egyszerű, tudom. Viszont nem igazán értettem, hol is vagyok pontosan. Ösztönösen indultam el az egyik irányba, de aztán gondolkoztam, lehet nem is erre kell? Nézem a térképet a telefonon, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz. Mindegy, valami lesz. Nagyon jól el tudom szórakoztatni magamat korán reggel… Erzsébet híd, hurrá, megmenekültem. És ahogy futottam a rakparton hazafelé, rám talált a napfelkeltém. Tényleg csak 1-2 fénykép erejéig mutatta meg magát, aztán ismét a sötétségé lett a főszerep, de megkaptam azt, amiért mentem.

Már ezeket a reggeli futásokat is szeretem. Annyira értelemszerűen kelek fel ilyenkor reggel, hogy nem is értem, régen miért nem tettem. Még 923,1 km van hátra! (bal láb, én továbbra is bízok benned)