Egy kis éjszakai félmaraton.

A vádlim állapota nem volt túl biztató, de a hétvége és a hosszú szavaknak futásügyileg össze kell kapcsolódniuk. Alapvetően úgy terveztem, hogy vasárnap reggel indulok útnak. Délután néztem az Iron Man közvetítést és annyi adrenalint adott, hogy nem tudtam vele várni reggelig. Külön élmény volt, hogy futás közben néhányszor és a célba beérve láthattam egy ismerősömet. Ő volt az, aki januárban azt mondta, ha ennyit fogok futni ebben az évben, akkor akár maratont is futhatnék. És múlt héten is ő szedett össze, mikor ismét kezdtem elveszíteni a motivációmat.

Benyomtam egy energiaszeletet, kezembe vettem a kis iso italomat és indultam. A vádli mellé a talp és a sarok is bekapcsolódott a fájdalom szent szövetségébe, nem túl sok jót jósoltam magamnak. Szerencsére csak a legelején volt egy kis kellemetlen érzés, szinte végig hagytak érvényesülni, nagyon hálás is vagyok minden egyes testrészemnek. A Nike+-on már egy ideje kikapcsoltam a beszéd funkciót, nem akarom tudni menet közben, mi a helyzet, majd szépen a legvégén. Most nagyon bánom, mert érdekelnének azok a részidők. Már az első körtől kezdve úgy éreztem, hogy valami fantasztikus időt mehetek. Csak úgy suhantam. Élveztem az egészet és pokolian gyorsnak éreztem magamat. Időnként belekortyoltam az italomba, így sikerült rájönnöm, hogy nekem ez túl édes, ölni tudnék egy kis vízért. A 3. körben meg is álltam az egyik kútnál, de nem működött, remek, szomjan fogok halni. Kicsit kezdtem fáradni, egyszer kétszer egy enyhe rosszulléthullám is felütötte a fejét, de szerencsére gyorsan elűztem. Rég futottam már a szigeten sötétben, lehet pont ezért tetszett annyira a hangulat megint. Ahogy belefutottam egy-egy sötétebb szakaszba, úgy éreztem, mintha valamilyen videojáték szereplője lennék, aki csak úgy süvít. Az utolsó körben máshol sikerült vízhez is jutnom. Már vártam a végét és, hogy utána leüljek egy kicsit nyugalomba. Ugyan nem terveztem egyáltalán, de biztos voltam benne, hogy ez valami csúnyán nagy PB lesz. Nem az lett, 2 óra 2 perc. Futottam már edzésen 1 óra 56-ot is egyszer. De elengedtem az érzést, az csak egy extra lett volna. Jó volt ott lenni. Szombat este 11 és nem épp szórakozni jövök ide, hanem túl vagyok egy félmaratonon. Már 1 hete nem futottam egy normálisat, sőt, a múlt heti 30 km leginkább egy szenvedés volt ugye. Szóval jó volt végre futni egy jót. És köszönöm a lábamnak, hogy hagyott érvényesülni.

Még 830,28 km van hátra!