Időnként kell valaki, aki megmutatja, mire is vagy képes.

Utoljára a Normafánál futottunk együtt, vagyis inkább futottam utánuk. Itt volt már az ideje egy közös futásnak. Induljon a hét 3 szigetkörrel. Nem volt időelképzelésem, ilyenkor nem én diktálom a tempót, de pontosan ez az egész lényege.

Már az első körben a halálomat éreztem, 27:30-as kört futottunk, de a másodikban lassítást kértem. Úgy éreztem, tuti nem tudok így futni még kettőt. És innentől kezdve már nem is nagyon beszélgettünk, próbáltam tartani az iramot. A második kör végén kaptam egy zselét, kipróbálásra. Tök jó használat, semleges íz. A kútnál ivás és indulhat az utolsó menet. Ebbe mindent bele kell adnom. Közben találkoztunk néhány ismerősével, így egy csapat ironman-nel futhattam az utolsó körömet. Én persze nem igazán beszélgettem velük, végre egy jó tempót futottam magamhoz képest, régen volt már ilyen. Annyira belemerültem a keményen futni a versenyen kell mondatba, hogy kicsit elkényelmesedtem. Jött a vége, az utolsó mindent bele, az izzadságcseppek már a földre hullottak rólam. És igen. Több, mint 3 percet sikerült hozni az eddigi legjobb 3 körös időmön. Öröm és hit.

Ismét visszakaptam a hitemet. Nem vagyok béna. Igenis tudok én jól futni és jobban futni. Csak egyszerűen saját magamtól egyelőre képtelen vagyok rá. Pedig nem lehet ott mindig valaki mellettem, hogy fogja a kezemet. Megint elhiszem, hogy fogok maratont futni és nem éppen szintidőn belül beesni. És elhiszem, hogy szeptemberben fogok egy jó félmaratont futni, célba fogok érni 1:50 és 1:55 között. És ezért a visszakapott hitért köszönettel tartozom ismét.

Még 768,23 km van hátra.