Fuss 2014-ben 2014 km-t!

105. 2014-08-10 19:15

Vasárnapi hosszú újraértelmezve.

Ugyan az életem még dobozokban és zacskókban hevert, de a vasárnapi futás nem maradhatott el.  Elindultam a Margitsziget irányába, vagy legalábbis amerre gondoltam, hogy indulnom kell. “De igazából hol van Árpád híd?” biztos nagyon jó terepfutó válna belőlem ilyen gondolatokkal. Szerencsére jó irányba indultam. A szerdai szintes félmaraton után inkább egy lazulósabb idő-táv kombináció mellett döntöttem: 3 kör, lehet tudnék többet is, de a prevenció többet ér. Lehet már túl óvatos lettem, de nem akarok sem lesérülni, sem a túledzettség miatt visszafejlődni.

Most először indultam az Árpád híd felől. Megmaradt még egy zselém, azt is vittem magammal, hagy szokjam. A szombati költözés következtében az iPhone fülhallgatómat nem leltem, így két telefonnal vágtam útnak, az egyik méri az időt, a másikkal hallgathatok zenét. Kicsit furcsa volt ez a megváltozott irány, de legalább valami más. Nem futottam belehalok tempót, csak úgy érzésre, hogy még jól legyek. A 3. kör előtt megálltam az egyik kútnál, kivettem a melltartómba rejtett zselét (milyen jó, hogy van elég hely neki), nincs hiszti, hogy édes, meg kell inni, szokni kell. 1.30 lett a vége. Futottam már ennél jobb időt is, de ezzel most teljesen elégedett voltam, nem PB volt a cél és ahhoz képest, ez nem rossz idő. Közben felfedeztem a Szuperholdat, tényleg óriási volt. Majd alapos nyújtás után a séta helyett a kocogás mellett döntöttem, most már azt is tudom, hogy 1,5 km-re lakom a szigettől…. És arra is rájöttem, néhány ember miért nézett rám olyan furán: a Nike+ elindításával automatikusan szólt a zenelejátszó is, csak én a másik telefon fülhallgatójától ezt nem hallhattam, szóval 3 körön keresztül ontottam magamból a zenét is… Köszönjük Klaudia.

Még 728,94 km van hátra!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!