Hétindító mini-hídfutás.
Persze még mindig nem állt helyre a rend az új lakásban, de ki kell használni a szabad perceket a futásra. 2 egymást követő napon a Margitszigetet nem kívántam, így jött ez ötlet egy kis hídfutásra.
Az Árpád hídtól a Margit hídig, azon át, el a Lánchídig, azon át, vissza a Margit hídig, majd be a szigetre, egy fél szigetkör, fel az Árpád hídra és futás hazáig. Ez megint olyan futás volt, amit szinte végig élveztem. Régen elképzelhetetlen lett volna, hogy az utcán fussak, de szépen lassan átalakulnak ugye a dolgok. Már nem zavar, hogy mennyi ember látja, ahogy éppen ömlik rólam a víz, már egyre kevesebb dolog zavar. A Lánchídtól a Margit hídig a pesti oldalon szinte közvetlenül a Duna mellett lehet már futni (sétálni, meg ücsörögni) és ez az egész nagyon szuper. A naplemente, a part, a futás és én. Meg is álltam, hogy csináljak néhány fényképet, ettől a Nike+ be is kattant, újra kellett indítanom, de ez most teljesen mindegy volt.
Furcsa volt már teljesen leizzadva, futva megérkezni a szigetre, de jó ötlet volt ez a fél kör, ivás szempontjából pedig pláne. Majd az utolsó néhány száz métert besprinteltem, annak rendje és módja szerint. Azt hiszem, ezt az útvonalat is beveszem a szokásosak közé.
Még 715,49 km van hátra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: