Regeneráló, visszatérő 7 km.

Mivel kedd estére egy közös Normafázást beszéltem meg két futótársammal, ezért szükségét éreztem előtte egy kis lazuló futásnak a szombat esti nagy menetem után. Nem egy szintezéssel kellene visszatérnem az életbe. A múltkor felfedezett kis füves köröcskét céloztam meg.

Az tempót tényleg kocogósra vettem, azért azt az első 36 km-t ki kell pihennie a kis(nagy) lábaknak. A fájdalom elkerült, ez az érzés megfizethetetlen. El is érkeztem a kis köröcskéhez, néhány embert gyanúsan a másik oldalon láttam inkább futni, de sebaj, én itt szeretnék. Nem volt egy jó döntés, hamar véget ért az útvonal, akkor át a másik oldalra. Egy lány futott előttem jól látható távolságon belül, követtem. Hm, vajon hova vezethet ez. És láss csodát, közvetlenül a Duna partján futhattam. Nem állítom, hogy ez egy futóútvonal, de baromira tetszett. Horgászó emberek, fiatalokból álló társaságok, andalgó párocskák és közvetlen vízpart. Én csak kocogok, nem is lehetne itt gyorsan futni. Meddig visz el? Persze tudtam, hogy a Margit hídig. Nem futottam el addig, hanem visszafelé vettem az irányt, de nem ugyanazon az útvonalon. Útba ejtettem egy lépcsőt, hogy megcsináljam a lépcsőselfiet az I <3 Lépcsőselfie-versenyre. Miközben próbáltam magamat fotózgatni, egy külföldi pasi megkérdezte, segítsen-e, vicces volt.

A visszafelé út  rövidebb volt, mindössze 2 km. Hihetetlenül könnyűnek éreztem magam, képes voltam más mozgással futni, végre elemeltem rendesen a lábamat a talajtól, vittem bele sprinteket is. Úgy éreztem, tudnék még többet is futni és tudnék futni egy nagyon jó időt is rövidebb távon. De nem tettem, egyiket sem. Ez most nem arról szólt. De legalább tudom, hogy bennem van. Valamint bebizonyosodott az is, hogy nem kell ám nekem felmennem az Árpád hídra ahhoz, hogy utána meg lesétáljak róla 200 méter után, hogy arra menjek… ez megközelíthető ám sokkal egyszerűbben is…

Még 663,1 km van hátra!