Hétvégi hosszú. Nem hétvégén és nem hosszan.

Egy egész hétvégés lánybúcsú állt előttem (illetve most már mögöttem), ezért kicsit újra kellett gondolnom ezt a hétvégi futást. Elintéztem, hogy pénteken ne dolgozzak, hogy futni mehessek… (egy kis elmebetegség). Egy félmaraton körüli volt a terv. A terv sokszor csak terv marad.

Az útvonallal már megint bajlódtam, mégis merre. Csúszásban is voltam, nem fogok időben elkészülni. Ébredés után egy müzliszeletet sikerült magamba tömni, a folyadékbevitelem is minimálisra sikeredett. Meleg is volt. Ahogy döcögtem át az Árpád hídon, éreztem, hogy ebből bizony “szigetelés” lesz, mert víz nélkül nem fogom sokáig húzni. Így befutottam a Margitszigetre. Egyébként tök menő dolog hétköznap délelőtt futni, irigylem, akinek erre van ilyenkor ideje. Még 3 km-t sem futottam összesen, de leginkább összeestem volna. Szenvedtem. Kútnál ivás, tervezgetés. “oké, igazából 1 kör után hazafutok” ‘oké, a Margit hídnál kifutok és hazafutok” ” persze elfuthatnék a Lánchídig és azon át vissza a pesti oldalra és úgy haza, de erre most képtelen vagyok”. A következő kútnál csak jött az az isteni sugallat, visszafordulok a Margit hídhoz, aztán lesz, ami lesz. Ahogy a szigetről tartottam ki, csak el kellett dönteni, merre veszem az irányt, jobbra vagy balra. Hát persze, hogy jobbra és ebből Lánchidas sztori lesz, dacolva a szomjhalállal. Hát így döcögtem. Mert az igazság, hogy baromi lassú vagyok. Elfutkorászok így szépen csendben, normális tempónak nyoma sincs. Nekem ezeket a futásokat már rég ilyen minimum 5:30 idővel kellene teljesítenem, egyedül a tényleges hosszúnál lenne szabad 6 perc fölé menni. De nem. Valahogy nem megy. És valahogy kiveszett belőlem ez a “haljunk bele futás”, a teljesítményvágy. Valahogy félek futni, inkább vagyok lassabb. Fogalmam sincs, mi lesz így a Wizz Air félmaratonon.

Gondolkoztam, belefér-e még egy kicsit több, de az idővel nem álltam túl jól és még nem kevés dolog várt rám a hétvégére készülve. Így 14,2 km  lett a vége. A roppant tartalmas étel-és italbevitelemnek hála kicsit rosszul is lettem a végére, le is kellett ülnöm egy kicsit. Egyébként megint kezd egy kicsit sok lenni ez az egész, és mindez úgy, hogy nem is érzek fejlődést. A barátnőm lánybúcsúján szinte nem is ittam alkoholt és annak a kevésnek sem örültem. És miért? Hát persze, hogy a futás miatt. Hiszen a hétre  terveim vannak, hiszen szeptemberre nagy tervem van, hiszen októberre nagy tervem van. És úgy akarom érezni, hogy én ezekért mindent megteszek, ebbe beletartozik az is, hogy nem rombolom a szervezetemet. Meg akarok tenni mindent, amit csak tudok (ehhez mondjuk nem ártana normálisan futni sem) és lehet így sem fognak sikerülni azok a tervek…

Még 625,66 km van hátra!