A Klau-kör tesztje.

Eldöntöttem, hogy a Normafára kikapcsoló futásként fogok gondolni. Megpróbálom élvezni a környezetet és időkényszer nélkül futni. Az utóbbiban ugyebár már egész jó vagyok…. De most ki akartam próbálni, mennyit is fejlődtem. Nincsen Tündér-szikla kitérő, sem kilátó fotózás. Az eredeti tervem az volt, hogy kilátó nélkül futom le a kört, próbálva minél jobb időt futni, majd a végén már csak úgy have fun alapon visszafutni a kilátóhoz. Nem egészen így alakult….

A napközbeni fizikai állapotom egyértelművé tette, hogy ne nagyon reménykedjek itt PB-ben. Persze megpróbálhatom, de inkább kímélni kellene magamat. Szóval elengedtem ezt az egészet. Megint nem éreztem sem kedvet, sem motivációt, sem semmit. Haza kellene menni… Már az első lépések is fájdalmasak voltak. Ez odáig fajult, hogy a 3. km-nél megálltam nyújtani. És ezt megtettem még legalább háromszor….Elképzelhetetlennek tűnt, hogy én majd felfutok a kilátóhoz. Értem én, hogy mindenkinek fáj, meg bírni kell a fájdalmat, de úgy döntöttem, hogy nem ezt. Ahogy az izzadságcseppek hullottak a földre egy-egy ilyen megállásnál, sikerült meghoznom egy újabb döntést a futás érdekében.

A kilátóhoz való felfutás nem mondom, hogy könnyedén ment, de annyira nem is volt borzalmas. Viszont mikor felértem annyira heves volt a szívdobogásom, hogy azt hittem, kész, végem. Az utolsó kb. 1,5 km-en felgyorsítottam. Kicsit úgy éreztem, mintha a szívemhez szorult volna némi levegő, kicsit fáj is és valami nem jó…. De sikerült. Sikerült egy újabb 4:48-as km-t mennem. Ez számomra már extra gyors tempó, de meg tudom csinálni. Az átlagtempó 5:55 lett, én ezt is jónak értékelem ezen a terepen, sőt, lehet ez igazából mégis egy PB-re sikeredett…

Ami a lábamat illeti, még este is fájt. A szívemet pedig egy kicsit éreztem elalvás előtt is. Ez azt hiszem ez azt jelenti, hogy megint kicsit túlhajtottam magam mostanában. Én csak arra kérem, hogy még a hétvégén tartson ki. Utána már csak szépen és nyugodtabban készülünk a szeptemberi versenyre. Még 600,06 km van hátra!