K&H félmaratonváltó verseny.

Mert ugye nem bírtam ki, hogy kimaradjon az életemből egy nagyobb verseny. Egyéni félmaratont nem akartam futni, mondván, én nem akarok körözgeti (mert persze a Margitszigeten nem azt csinálom…) meg nem akarok zene nélkül futni… Ezért inkább szerveztem egy váltócsapatot. Néhány nappal a verseny előtt bánkódtam rajta, hogy óh, de milyen jó lett volna mégis egyéniben, de így utólag örülök neki, hogy nem így döntöttem.

Még mindig úgy gondolom, az egyik legjobb dolog, ami történhetett velem, hogy elkezdtem versenyezni. Már napokkal előtte tud egy egészséges izgalmat biztosítani. Most is elkapott a láz. A kánikula faktor kicsit aggasztott, de úgy tűnt, vasárnapra elkerül minket. Lehet, nem volt kánikula, de helyette nagyon meleg.

Az otthoni szomszéd srác is benevezett, én vettem át a rajtcsomagját, ők pedig elhozták anyukámat és az öcsémet. Az öcsémmel találkozni mindig öröm és boldogság. Az, hogy verseny előtt megpuszilhatom a kis puha pofiját már önmagában dopping és motiváció, hogy gyorsabban fussak vissza hozzá. Így a reggelt a McDonald’s-ban kezdtem, hogy vigyek neki meglepi hamburgert. Mert persze habzó szájjal tudom mondani, hogy normális kaját adjunk neki, de, ha az ember valakit szeret, örömet akar neki okozni. És az öcsém számára a  McDonald’s hamburger nagy boldogság. Itt is találkoztam már futóval, tegnap sörözni volt és gondolta, akkor egy kis szenny kaja kell, hogy felszívja, bátor legény volt, az biztos.

Letelepedtem anyukámékhoz, vittem a felvett rajtcsomagot. Találkoztam néhány 2014 csoporttaggal, majd a váltótársaimmal. 11:45 körül pedig megfogtam a kis váltóbotot és elindultam a rajt felé. Mivel már 1,5 órája zajlott a verseny, egy külön kis “zsilip” és folyosó vezetett a rajtig…. Szakaszosan lehetett átkelni a pályán és egy nagyon kis szűk rész volt a rajthely. Dislike. Az utolsó másodpercekben pedig Alesso: Under Control-ra lettem figyelmes, ennél jobb indítót nem is kaphattam volna. Alesso úgy látszik végig kísér az utamon. Az első kilométer pokolian jól ment, legalábbis úgy éreztem. Meglesz ez a szuper 7 km. Aztán az első fordító bennem is megfordított valamit, azóta sem tudom, mit. El is kezdtem érezni, hogy nekem ez bizony nem megy. A pályáról is csak annyit tudnék mondani, hogy óriási dislike. Kanyarogni mindenfelé, fordító fordító hátán. Volt, mikor úgy éreztem tényleg csak vánszorgok. Próbáltam mantrázni magamban, hogy bírni kell a poklot, de legszívesebben megálltam volna. Kész, nekem ez most nem megy. Két frissítőpont volt, mindkettőnél megálltam (sétáltam) inni, még így is a fele az orromban végezte… igaz, csak két korty fele, több időt már nem mertem erre a programra áldozni. Az egyik fordítónál nagyot köszöntünk egymásnak egy sráccal, tudtam, hogy már láttam, de nem tudtam hol… később utánam is szólt: hát a jelmezedet hol hagytad? Ez megadta a választ. De kaptam több konkrét “hajrá Klaudia” kiáltást is. Rám is fért. Néha féltem, hogy rosszul leszek, azt meg nem lehet, mert itt van anyukám. Jött az utolsó km. Úgy terveztem, itt előveszem a sprint arcomat (lábamat), de azt hiszem, nem sikerült. A váltózónában kicsit nehezen találtam rá a társamra, de sikerült. Iszonyatosan boldog voltam, hogy vége van. Volt bennem némi csalódottság, mert 35 percet tűztem ki és biztos voltam benne, hogy nem sikerült. Megint elkezdtem értetlenkedni, hogyan is akarok én maratont futni….

Futottam már melegben, futottam már melegebb időben, ahogy futottam már hosszabb távot is. Lehet, nem ettem eleget, lehet fejben nem voltam ott, lehet fizikailag még nem állok készen egy sokkal jobb időre. Bármi lehet…. A második lány azt mondta, neki 37 körüli ideje lett, a csapatunk férfi tagja pedig 32 perc alatt lenyomta. De nem, Klaudia értsd meg, hogy fiúkhoz meg főleg nem szabad hasonlítani magadat…Szóval nagyon vártam a hivatalos eredményt. 35:57. Itt lenne az ideje, hogy végre elkezdjek örülni. Majdnem 2 percet hoztam az októberi Minimaraton 7 km-es időmön. Az eddigi legjobb időm. Akkor nekem miért nem elég? Igen, el kell kezdenem a gyorsító edzéseket is, ugyan a legutóbbi fartlek futásról még mindig nem szépültek meg az emlékeim. De, ahogy tartja a mondást: arra van a legnagyobb szükséged, amit a legkevésbé akarsz. Jelen helyzetben ez teljesen igaz…

Ami pedig a kis csapatunkat illeti. 818 váltócsapatból a 85. helyet szereztük meg, a 2 lány 1 fiú felállásból pedig az 5. hely a miénk. Szuperek voltunk!  Ezen a versenyen nem adtak befutóérmet, ezért  beszereztem magunknak egy-egy érmet. Ugyan csak egy sima érem, de a szándék a fontos, nagyon örültek is neki a többiek. Én pedig pluszban még kaptam egy kis sportmelltartó barnaságot….

Még 1063,61 km van hátra!