Wizz Air after, regeneráló 8 km.

Igazából még mindig a verseny hatása alatt vagyok. Nem csak a konkrét időeredményem miatt, hanem inkább a részidők miatt. Az elején éreztem, hogy lassabb tempót megyek, tudnék gyorsabban is, de nem, még nem. Mint kiderült, ez 5:31 tempót jelentett az első 10 km-en. A következő 4,5 km 5:21 átlaggal ment. Ugye eredendően ilyen tempóban szerettem volna az egész versenyt. Ahogy írtam a versenybeszámolómban, hogy 16. km körül úgy éreztem, szárnyalok, nem éreztem rosszul. Az utolsó 6,5 km átlaga 4:55. Nekem minden 5 perc alatti km extra gyorsnak számít. Hogy 1-1 ilyen km-re képes vagyok, azt tudtam, De, hogy ennyire… És tényleg ekkor hoztam fel magamat, a végén. Itt az élő bizonyíték arra, hogy az ember sokkal többre is képes, mint azt gondolná, vagy, mint bármelyik edzésen. És örülök, hogy bíztam magamban, nem hajtottam az elején, hanem fokozatosan szépen gyorsítottam. Érzésből. Még mindig csak azt tudom mondani: Szép volt Klaudia!

A lábam igen csak fájt még napokig. Nem akartam 3 napot is várni az első futással, de hétfőn kaptam egy 3 napos EKG készüléket, ami nem teszi lehetővé a komfortérzeten belüli tisztálkodást… De szerda este már útnak indultam. Szuper lassan. A lábaim fájtak, ahogy beértem a szigetre nyújtással indítottam, úgy látszik, ez már egy alap. Most nem a futópályán, hanem bent futottam, most először. De a szökőkútnál ráfordultam a pályára. És sokkal könnyebbek lettek a lépteim is. Éreztem, hogy tudnék gyorsabban is futni, de nem, egy ezred másodperccel sem fogok gyorsabban futni. Ez most nem arról szól. Gondolatban még mindig a vasárnapi versenyen voltam, felváltva a maratonnal. Ugyan néha teljesen elegem van az egészből és követelném vissza a régi életemet, de bebizonyosodott, hogy megéri. Megéri a futást és a felkészülést helyezni előtérbe és mindent, ami ehhez kapcsolódik, mert csak így lehet eredményeket elérni.

486,7 km van hátra!