Fuss 2014-ben 2014 km-t!

24. 2014-02-15 15:12

A nap, mikor egy újabb álom válik valóra.

Az a szikrázó napsütés. Végre a kabátot már magamra sem veszem. Szombat, kora délután, tökéletes futó program. Ahogy elindultam, azért éreztem, hogy az a kiskabát a lefelé útra lehet mégis elkelne, de már mindegy. Voltak fájdalmaim, mindkét oldalt, petefészekre gyanakszom, inkább sétálva tettem meg az odautat, aggódtam is, hogy hát akkor most mi lesz….A Margitsziget felé hömpölygött a tömeg, féltem is tőle, hogy a futópályán fognak majd sétálgatni, de szerencsére nem. Helyette jó sokan futottak.

liveloverun

A pesti oldal hátszéllel támogatta a projektet, hm, igazán kellemes volt, de azért egy kicsit fáztam. Aztán jött a budai oldal.. a futók barátja, szembeszél cimbora.  Megküzdöttem vele, úgy igazán, alaposan… Az első kört 30 perc alatt futottam le, szuper, gondoltam. Lehet végre meglesz az a bűvös 1 óra. Csak haladtam tovább. Érdekes módon automatikusan elmúlt minden fájdalmam. Hátszél like. Szembeszél továbbra is küzdelem. A végén pedig sprint, úgy igazán. És láss csodát: besprinteltem magam 59 perc alatt!!! Öröm, mámor, boldogság, mosoly. Már mióta vágytam erre a pillanatra. Lehet, ennyit tesz a világosság, a napfény és mínusz 1 réteg ruha. Csak így tovább!

Éljen a további 1719, 3 km!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!