22 km 600-700 méter szintkülönbséggel: Csütörtök este, én így szeretlek.

Salomon Citytrail félmaraton. Kicsit elvetemültnek éreztem magam, hogy a hét közepén egy félmaratont fussak, nem kevés szinttel és lépcsővel (bár azért még álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi lépcső lesz). De ki kell próbálni, ezt is.

A mi csapatunk 8 főből állt. Az útvonal kitalálója nem jött velünk, de két embernél is volt térkép, profi módon navigáltak, nem volt kérdés, szinte sehol. Pedig teljesen ismeretlen terepen jártunk. Az első része a múlt heti, nagy sikerű Kis-Sváb-Hegy, de innen meg sem álltunk a Széchenyi kilátóig. Ami természetesen egyet jelentett a csak felfelé menettel. És ahol csak lehetett lépcső, of course. Számomra az első néhány km teljes szenvedést jelentett. Indulás előtt ettem szőlőcukrot, kemény 2 darabot. De ezt sem kellett volna. Hányingerem volt tőle, nem voltam jól. Viszont már azt is tudom, nekem szőlőcukrot nem és nem.

A lépcsőkön inkább sétáltam, mint futottam, kímélő üzemmód van (hiszen ez a túra 22 km kímélés volt…). Mindenféle kis utcák, volt 1-2 hely, ahol egyébként gyalog tuti nem megyek fel, félek, hogy lecsúszok, persze így is féltem, de azért mentem. A Gellért hegy és a vár között sötét, kivilágítatlan részek. És a vár után már, mint akik hazajárnak. A Margit hídtól pedig mindent bele, be tudunk érni 10 óra előtt. Rohanás. Olyan könnyen futottam azt az utolsó szakaszt, mint, aki nem is csinált előtte semmit, remélem majd a versenyeken is sikerül a végén így sprintelnem.

Nagyon jó kis túra volt. Elfáradtam, hát hogy a francba ne, de kellenek a szintek (ahogy kellene egy terepcipő is). Ez az augusztus arról szól, hogy mindent beleadok. És különben is, én szerelmes vagyok abba az októberi maratonba. Rohadtul és mocskosan szerelmes. Még 746,23 km van hátra!